2013. október 30., szerda

A vásárlók megvendégelése



Saját tapasztalatból mondom, de Ti is biztosan meg tudjátok erősíteni, hogy egy garázsvásár sokkal több, mint egy hely, ahol adni-venni lehet. A legtöbb garázsvásárnak családias hangulata van, amelynek fontos része, hogy a szervező „vendégül látja” a vásárlókat.
A legtöbb szervező gondoskodik valamilyen italról, és/vagy némi szendvicsről, hogy a vásárlók érezhessék, bizony fontosak, szívesen fogadják őket, de persze ezek az apró figyelmességek akkor érnek valamit, ha azok valóban szívből jönnek.
A vendéglátás mellett még egy sor „figyelmességgel” kényelmesebbé, emlékezetesebbé lehet tenni a garázsvásárt a vendégek számára. A leghasznosabb figyelmesség, ha a felnőttekkel tartó gyermekeket lekötjük, amíg a szülők vásárolnak. Erre alkalmas lehet egy játszósarok, egy csere-bere sarok, vagy éppen egy gyermekfelügyeletet biztosító személy, aki mondjuk játszik az apróságokkal.
Összességében elmondható, hogy ha egy garázsvásárt sikerül családias hangulatúra megszervezni, akkor a vásárlók biztosan pozitív élménnyel fognak távozni, és ez a következő eseményre ez a legjobb cégér.
A vendéglátás és a figyelmesség területén szerintünk kimeríthetetlen az ötletek tárháza, és biztosak vagyunk abban, hogy nektek is van egy csomó ötletetek – ha gondoljátok, akkor osszátok meg velünk!

Garázsvásár Kispesten

2013. november 2-án 9-14 óráig és 2013. november 3-án 9-12 óráig garázsvásár lesz Kispesten az Ady Endre út 25. sz. alatt. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.



2013. október 29., kedd

Cipősdoboz akció

Évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend az a kezdeményezés, hogy a rászoruló gyermekeket egy ajándékokkal megpakolt, szépen becsomagolt cipősdobozzal lepjük meg.
A Magyar Baptista Szeretetszolgálat 10 éve indította el a cipősdoboz akciójukat, és a tavalyi évben 33.000 gyermeket tudtak így az adományozók megajándékozni! Ez hatalmas szám, amelyet nyilván szeretnének a jubileumi évben túlszárnyalni.
A Magyar Baptista Szeretetszolgálat már tett is egy felhívást a 2013. évi cipősdoboz akciójukról, ennek keretében december 1-től 18-ig várják az adományokat. Magáról a kezdeményezésről itt tudtok olvasni.
Mindenkit arra bíztatok, hogy a belátása és a lehetősége szerint támogassa a rászoruló gyermekeket.

Adózási kérdések

Ha valaki elad valamit, akkor mindig felmerül az adózás kérdése, márpedig egy jól megszervezett garázsvásáron akár több 10.000 Ft. értékben is lehet értékesíteni tárgyakat.
Miután a garázsvásár szervezők többsége magánszemélyként értékesíti a portékáit, így nem kell adózniuk és számlát adniuk egészen évi 600.000 Ft. jövedelemhatárig.
A való életben ritka, hogy egy magánszemély, aki nem üzleti megfontolásból, hanem a felesleges tárgyainak az eladása miatt szervez garázsvásárt, több jövedelemre tegyen szert, mint évi 600.000 Ft. – de ha ezt mégis megtörténik, akkor a tevékenységet adószámmal, egyéni vállalkozóként, vagy valamilyen céges formában kell végezni.

A jövedelem számításának az alapja, hogy az eladási értékből levonjuk a beszerzési értéket. Ha a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor az eladott termék eladási árának a 25%-át kell jövedelemként vélelmezni. Ennek az ismeretében gyakorlatilag valóban kivételes esetben kell adózni a garázsvásárok alkalmával szerzett jövedelem után.

Magánszemélyként az eladás után nem kell számlát írni, de egy szimpla adás-vételi szerződést érdemes kötni, még kis értékű eladások után is (200.000 Ft. felett kötelező). Az adóbevalláskor nyugodtan be lehet vallani ezt a jövedelmet, hiszen úgyis adómentes.


Nagyon fontos, hogy mielőtt belevágsz egy garázsvásár szervezésébe egyeztess a könyvelőddel, hogy az itt leírtak valóban egyeznek-e a hatályos jogszabályban megfogalmazott adózási szabályokkal.

2013. október 22., kedd

Garázsvásár Budapesten a 22. kerületben

2013. október 26-án 9-13 óráig garázsvásár lesz a 1223 Budapest, Dézsmaház u. 33. sz. alatt a Rózsakerti Közösségi Házban. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.


2013. október 20., vasárnap

Garázsvásár Kispesten

2013. október 26-án 9-18 óráig garázsvásár lesz Kispesten a Kassa u. 32. sz. alatt. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

2013. október 16., szerda

Garázsvásár Pilisszentivánon

2013. október 18-án és 19-én, mindkét napon 9-18 óráig garázsvásár lesz Pilisszentivánon a Ságvári u. 12. sz. alatt. A szervező - Nóri - mindenkit sok szeretettel vár.
Lesz női-férfi ruha, baba holmi, cipő, kabát, játék stb.

2013. október 14., hétfő

Garázsvásár Budapesten a 2. kerületben

2013. október 19-én szombaton 10-15 óráig garázsvásár lesz a 1022 Budapest, Alvinci u. 54. sz. alatt. A szervező - Timi - mindenkit sok szeretettel vár.


2013. október 12., szombat

Garázsvásár Budapesten a 11. kerületben

2013. október 20- án 9-15 óráig vasárnap garázsvásár lesz a 11. kerület Frankel Leó utca 6/a. sz- alatt. Judit - a szervező - mindenkit sok szeretettel vár.

2013. október 10., csütörtök

Garázsvásár Budapesten a 4. kerületben

2013. október 12-én szombaton 10-16 között garázsvásár lesz a Budapest 4. kerület Óceánárok u. 19. sz. alatt. Niki - a szervező- mindenkit sok szeretettel vár.


Garázs-könyvvásár Budapesten a 12. kerületben

2013 október 11-én pénteken 13-17 óra között és 2013. október 12-én szombaton 10-16 óra között garázs-könnyvásár lesz a 1126 Budapest, Németvölgyi út 28/a. fszt. 2. sz. alatt. A "Balla-Borbély" kapucsengőt kell megnyomni! Júlia és a lelkes szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

2013. október 8., kedd

Garázsvásár Pesthidegkúton

2013. október 19-én és 20-án garázsvásár lesz Pesthidegkúton a Jókai utca 13. sz. alatt. Ildikó - a szervező - mindenkit sok szeretettel vár.


Garázsvásár a Tranzit Art Café teraszán

A Dél-Budai Waldorf Egyesület 2013. október 12-én 11:00-14:00 között Őszi Garázsvásárt tart a Tranzit Art Café teraszán. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, vásárlót! A bevételből a Rózsátnevető Waldorf Óvodát támogatjuk. Nézelődj, vásárolj, segíts!



2013. október 7., hétfő

Szilvi beszámolója

Kedves Mindenki!!

A hétvégén tartottuk első garázsvásárunk a XXII ker. Zagyva utcában. Kicsit félve fogtunk bele a két napos vásárba, de szerencsére nagyon jól sikerült! Az alap koncepció az volt hogy a már megunt, feleslegessé vált, de mások számára használható portékákat igen kedvező áron eladjuk, és örömmel mondhatom, hogy ez sikerült! Még szinte ki sem pakoltunk amikor az első érdeklődő megérkezett, és utána szinte folyamatosan érkeztek kicsik és nagyok egyaránt  A gyerekeknek apró ajándékokkal készültünk! Minden picur húzhatott egy zsákbamacskát amelybe "kincseket" tettünk és vígan majszolták az apró sütit amíg anya és apa vásároltak! Kijelöltünk egy ingyen elvihető sarkot is ami nem tudom mennyire bevett szokás de nekünk bevált, szinte minden gazdára talált onnan is! Összegezve nagyon jó hangulatban telt a hétvége s mivel majdnem mindenki megkérdezte mikor rendezzük a következő vásárt, tavaszra biztos összehozzuk Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki eljött hozzánk, köszönet az időjárásnak a verőfényes napsütésért és külön köszönet a Garázsvásárok blognak és Facebook oldalnak a közreműködésért!

 Üdv:Szilvi

Garázsvásár a III. kerületben

2013. október 12-én 10-17 óráig garázsvásár lesz a 1039 Budapest, Jókai u. 4/a. sz. alatt. Hajnalka - a szervező - mindenkit sok szeretettel vár.


Garázsvásár a VI. kerületben

2013. október 11-én 16-20 óráig, valamint 2013. október 12-én 10-18 óráig garázsvásár lesz a Budapest, Weiner Leó u. 8. sz. alatt. Lőrinc - a szervező - mindenkit sok szeretettel vár.


2013. október 3., csütörtök

Garázsvásár Tinnyén

2013. október 12-én 10 és 16 óra között garázsvásár lesz Tinnyén az Ady Endre u. 15. sz. alatt. Gitta - a garázsvásár szervezője - mindenkit sok szeretettel vár.


2013. október 2., szerda

Garázsvásár a XVI. kerületben

2013. október 4-én és 5-én, mindkét napon 10-től 16 óráig garázsvásár lesz a Budapest XVI. kerület Lillafüred u. 76. sz. alatt - a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak. 


Garázsvásár a XXII. kerületben

2013. október 5-én és 6-án mindkét napon 10-17 óráig garázsvásár lesz a Budapest XXII. kerület Zagyva u. 9. sz. alatt - a szervezők mindenkit szeretettel várnak.